Ezt szigorúan tilos volt használni.
Nyitotta a száját, hogy egy fergeteges letolásban részesítse a kis "rüfkét", ahogy az élete megkeserítőjét otthon emlegette.
A lány meg nézett rá pimaszul, és igyekezett a rágóját ugyanabban a tempóban, jó lassan rágni.
Tudta, hogy ezzel még jobban bosszantja a "nyanyát", mint a vastagon kihúzott szemével, bordó szájával, szegecses hiperminijével.
Ősz óta boldogították egymást, és mind a ketten őszintén remélték, hogy a lány mielőbb eltűnik a pályáról.
Most azonban, még itt volt, és le kellett húznia az ágyneműt egy fél órája holtan elszállított néni ágyáról.
A néni az utcán esett össze, egész éjjel keresték a hozzátartozókat.
Aztán megtalálták a fiát Amerikában, egy szállodában, üzleti úton, de csak üzenetet hagyhattak neki, hogy az édesanyja nagyon rosszul van.
A főnővér, amint visszaért a nővérszobába, sóhajtva roskadt le a székre.
Összerezzent a telefoncsörgésre.
A néni fia volt.
Nyitotta a száját, hogy elmondja, ...de a férfi hallhatóan igen megindultan beszélni kezdett.
- Már tudom, hogy meghalt az édesanyám, most tulajdonképpen a teendőkről kérdeznék.
Tudja, az az előbb, pár perce, ...miután a nővérke szólt, ...hogy most már ne, ...ne beszéljek tovább, mert... szóval, csak letettem...
Szóltak nekem itt a szállodában, hogy kórházban van az édesanyám, próbáltam hívni a szobáját, a megadott számot, a nővérke mondta, hogy nagyon rosszul van, de odateszi a kagylót a füléhez, beszéljek hozzá, hallani fogja, és jól fog esni neki. Tudja, olyan megnyugtató tudni, hogy úgy ment el, hogy közben az én hangomat hallotta...
A főnővér becsukta a száját.
A kis rüfke - gondolta magában,- a kis rüfke - és még mintha egy aprócska mosoly is átsuhant volna az arcán.
- Őszinte részvétem - mondta, és átírta a kórlapon a halál időpontját.
