Súlyosnak éreztem a karom és a lábam, csalódás ült rám, valami névtelen, lebegő zavar fogott el. Nem akartam betolakodni a világába. Csak egy ideig át akartam ölelni, a mellkasomra húzni a fejét.
“Tudom már nagyon késő mondani, tudom már nincs értelme mondani, tudom, már felesleges megvallani, tudom már nincs értelme elárulni: életem része voltál, életem része maradsz, mint távoli, mint elérhetetlen, mint titok."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése