Minél több jó gondolatot ültetsz el a fejedbe, annál kiegyensúlyozottabb és erősebb leszel!!!






Az életben egyikünk sem találkozik annyi szeretettel, amennyire szüksége volna.

2010. augusztus 28., szombat

Sütit enni



"Egyik beteg - egy sikeres üzletember - azt mondta nekem, hogy mielőtt megtudta, hogy prosztata rákkal diagnosztizálták mindig depressziós volt ha dolgok nem úgy mentek ahogy ő akarta. Boldogság az volt, amikor "megehette a sütijét". Ha megette a sütit akkor minden jó volt, ha nem ehette akkor az élet nem ért semmit. A "süti" viszont mindig változott. Valamikor pénz volt, valamikor hatalom, valamikor élvezet. Máskor egy új autó, egy nagyobb szerződés, még tekintélyesebb kinevezés volt az öröm tárgya. Másfél évvel a diagnózis előtt csak rázta a fejét bánatosan " Úgy tűnik mintha gyerek koromban tanultam volna utoljára hogyan kell élni. Amikor adok egy szelet sütit a fiamnak, boldog.
Ha elveszem a sütit akkor szomorú. Ö még csak két és fél éves, de én már negyvenhárom vagyok. Ilyen sokáig tartott megértenem, hogy a süti soha nem fog sokáig boldoggá tenni.
Abban a pillanatban, hogy ha megkapom a sütit már morzsáira kezd hullani és amiatt kezdek aggódni, hogy teljesen szétmorzsálódik vagy hogy valaki elveszi majd tőlem.
Tudod, sok mindent fel kell adnod ahhoz hogy gondoskodhass a sütiről, hogy megelőzd a morzsálódását és biztosítsd hogy soha senki ne vegye el tőled. Talán nem is lesz arra lehetőséged, hogy megedd a sütit mert olyan elfoglalt vagy azzal, hogy nehogy elveszítsd. Az élet nem arról szól, hogy birtokold a sütit."
A beteg ekkor nevetett és azt mondta a rák megváltoztatta őt. Életében először boldog. Nem érdekli, hogy megy az üzlet, nem érdekli, hogy veszít-e vagy nyer golfozáskor. Két éve a rák megkérdezte tőle, rendben mi a fontos? mi az ami igazán fontos? Hát az élet az fontos. Élet, élni bárhogy ahogy élni tudsz, élet sütivel, élet süti nélkül. Boldogságnak semmi köze a sütihez, csak az életben maradáshoz van köze. Ezelőtt kit érdekelt az idő? Megállt elgondolkodva és azt mondta, bakker hát azt hiszem, az élet a süti.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése